Térkép - Oruro

Oruro
Oruro város Bolíviában, Oruro megye székhelye. Lakossága több mint 250 000 fő (2010). La Paztól és Sucrétól is nagyjából egyenlő távolságra fekszik a két város között, 3710 méteres tengerszint feletti magasságban. A várost 1606. november 1-jén alapította Don Manuel Castro de Padilla a közeli ezüstbányák miatt. A település a Real Villa de San Felipe de Austria nevet kapta az akkori spanyol uralkodóról, III. Fülöpről, később a helyi bennszülött törzsről az Uru-Ururól nevezték át Orurora. Az ezüstbányák kimerülése miatt Oruro elhagyatottá vált, de a 19. század végére ismét fontos bányászati központ lett az ón miatt. Egy ideig a térség volt az ón legfontosabb forrása az egész világon, azonban az ónbányák is fokozatosan kimerültek, így a város ismét visszaesett a fejlődésben. A turizmus azonban hamar jelentős bevételi forrássá lépett elő, ugyanis a minden évben megrendezésre kerülő oruroi karnevál, a Diablada Dél-Amerika egyik legnagyobb folklór rendezvényévé lépett elő. A város híres szülötte Alejandro Mario Yllanes (1913–1960) ajmara származású festő.

A város az Uru-Uru és a Poopó elnevezésű sós tavaktól északra fekszik, nagyjából három órai autóútra La Paztól. 3710 méter tengerszint feletti magasságával a hideg hegyvidéki éghajlat jellemző rá. A legmelegebb augusztustól októberig van, még a nyári esőzések előtt. Májustól kora júliusig azonban nem ritkák a -20 °C-os fagyok sem. Annak ellenére, hogy a város igen száraz területen fekszik, novembertől márciusig meglehetősen sok csapadék hullik. A Köppen Éghajlati Rendszere leírja az éghajlatot trópusi és szubtrópusi sztyeppeként, rövidítve BSk.

 
Térkép - Oruro
Térkép
Google LLC - Térkép - Oruro
Google LLC
Google Föld - Térkép - Oruro
Google Föld
Nokia (vállalat) - Térkép - Oruro
Nokia (vállalat)
OpenStreetMap - Térkép - Oruro
OpenStreetMap
Térkép - Oruro - Esri.WorldImagery
Esri.WorldImagery
Térkép - Oruro - Esri.WorldStreetMap
Esri.WorldStreetMap
Térkép - Oruro - OpenStreetMap.Mapnik
OpenStreetMap.Mapnik
Térkép - Oruro - OpenStreetMap.HOT
OpenStreetMap.HOT
Térkép - Oruro - OpenTopoMap
OpenTopoMap
Térkép - Oruro - CartoDB.Positron
CartoDB.Positron
Térkép - Oruro - CartoDB.Voyager
CartoDB.Voyager
Térkép - Oruro - OpenMapSurfer.Roads
OpenMapSurfer.Roads
Térkép - Oruro - Esri.WorldTopoMap
Esri.WorldTopoMap
Térkép - Oruro - Stamen.TonerLite
Stamen.TonerLite
Ország - Bolívia
Bolívia zászlaja
Bolívia (teljes nevén: Bolíviai Többnemzetiségű Állam;, kecsuául Wuliwya Suyu, ajmarául Wuliwya Llaqta) ország Dél-Amerikában. Északon és keleten Brazíliával, délen Paraguayjal és Argentínával, nyugaton Chilével és Peruval határos.

Belvidéki ország, azaz nincs tengerpartja. 1879-ig volt tengeri kijárata a Csendes-óceánra, Chile és Peru között, de ekkor elvesztette ezt a területet Chilével szemben.
Valuta / Nyelv  
ISO Valuta Szimbólum Értékes jegyek
BOB Bolíviai boliviano (Boliviano) Bs 2
ISO Nyelv
AY Ajmara nyelv (Aymara language)
QU Kecsua nyelv (Quechua language)
ES Spanyol nyelv (Spanish language)
Neighbourhood - Ország  
  •  Argentína 
  •  Brazília 
  •  Csile 
  •  Paraguay 
  •  Peru